Akinek elkerülte volna a figyelmét: íme egy balatoni vonatkozású tripla rejtély. A kérdések: kié volt a kincs (kié lesz), ki szerezte meg, hogyan, milyen bűntény (gyilkosság) révén, miért titkolózik a Nemzeti Nyomozó Iroda (stb.)?
"A Balatontól mindössze néhány kilométerre, egy ásatáson találtak a régészek a Seuso-kinccsel kapcsolatos bizonyítékokat. A NKÖM támogatásával közel egy évtizede folyó munkálatok során feltártak egy 12 ezer négyzetméteres, római kori palotát is. A feltárás során olyan, az NKÖM által meg nem nevezett bizonyítékokat találtak, amelyek bizonyíthatják, hogy a Seuso-kincs a IV. században élt igen gazdag tulajdonosé lehetett. A palotát barbárok rombolták le, de a régészeti lelet szerint az értékeket a tulajdonos elrejthette. Vélhetően ezek a bizonyítékok alapján indult kedden polgári perben előzetes bizonyítási eljárás a bíróságon az NKÖM kezdeményezése alapján."
Bővebben >>> Újabb perre készülünk a Seuso-kincsekért
Adalék: részletek folytatásokban a Zsaru Magazínban.
"Katalin asszony őszintén elmondta, egy régész ismerősén keresztül az ORFK illetékeseivel is kapcsolatba került. Amit eddig közölt velük, csak az igazságot tartalmazza, amelyért még betegen is vállalja a büntetőjogi felelősséget. Azt sem hallgatta el, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának illetékese is megkereste. A Seuso-kincsek nyomravezetőjének járó díjkitűzés ellenére azonban senki nem volt hajlandó vele írásos szerződést kötni. Ebbe, a számára biztosítékot jelentő szerződésbe azt szerette volna rögzíttetni, őt is megilleti egy bizonyos részöszszeg, ha megmutatja, hol van az alagút, ahol Sümegh József a kincseket megtalálta, s lehet, hogy onnan előkerülhetnek a kincslelethez tartozó edények. A megállapodás helyett hazugságvizsgálatra akarták rábeszélni, amit nem vállalt. Úgy érzi, mindenki maga akarja a dicsőséget learatni, őt pedig kisemmizik. Információit ezért csak akkor pontosítja, ha megfelelő szerződést kötnek vele."
Comments