Legyen a hattyú a Balaton negatív jelképe?
Múltkor a közszolgálati híradó (MTV), most a köz. szolg. rádió követi el ugyanazt a hibát a Címadásban (az eset kezd tendenciózussá válni!):
Emberre veszélyes H5N1 Horvátországban – Balatonról - adják hírül (1*), majd korrekt módon "a sorok között" bizonyíthatónak vélik (2*), hogy talán mégsem a Balatonon fertőződött meg.
(1*)"Az emberre is veszélyes H5N1-es típusú madárinfluenza okozta annak
a nemrég Horvátországban talált hattyúnak a halálát, amelyet még a
Balaton környékén gyűrűztek meg szeptemberben."
...
(2*)"A vírusnak a terjedése és egyáltalán a fertőződésnek az ideje nem
tudni mikorra, és hova tehető, de nagy valószínűséggel nem magyar
területen következett be - mondta Süth Miklós, főállatorvos.
- Miért zárható ki nagy valószínűséggel, hogy nem Magyarországon fertőződött ez a hattyú?
- Az a terület, ahonnan ez a hattyú is származott, egy kiemelt területe a vizsgálódásainknak, az a 11 ezer vizsgálat, amelyben a magyarországi madárállományt monitorozzuk, abból, ezen a területen sok-sok madárból vettünk már mintát. A mai napon befejeződött az eddig meglévő 950 vizsgálat mellett még 490 szerológiai vizsgálat, 113 vizsgálat befogott vadmadárból és száz vizsgálat további vadmadárból, ami azt jelenti, hogy még mindig negatív eredménnyel zárultak a magyarországi vizsgálatok, tehát Magyarországon nincs még jelen pillanatban a madárinfluenzának a vírusa."
Az anyag elején szóba hozzák a Balatont, a főállatorvos ennek ellenére "kiemelt területként" említi a tájegységet. (Ez úton is köszönet érte!)
Mert ha tényleg madárinfluenza van a Balatonon, egy percig se titkoljuk! De amíg csupán a gyanúja merül fel?
A Balatont is megilleti az ártatlanság vélelme!
(Más híradások, más címekkel ugyanarról:
Emberre veszélyes H5N1 Horvátországban [gondola.hu]
Madárinfluenzától pusztult el a Horvátországban talált magyar hattyú [klubraduo.hu]
Comments