"Ennek a falunak a kis utcáira én vagyok büszke - írja Voith
Erzsi az Építészfórumban.
Lányunk, családjával együtt, hosszas keresgélés után talált rá erre a
kis településre, ahol véglegesen letelepedett. Így gyakran telepszem le
én is. A letisztult múltat látom mai valóságában...
Burokban
van. A közvetlen Balaton parttól kicsit távolabb, a Káli medencétől
távolabb, így mindentől távolabb. A központi fejlesztésektől is
távolabb. Mégis, múltja van. Építészeti múltja. 100-200 éves lakóházak.
Benne lakó emberek. 250 lakást számlál a falu. Óvodával, általános
iskolával, művelődési házzal, könyvtárral, postával rendelkezik. Van
ház, amit csak nyáron laknak, van amelyiket egész évben.
Ennek a háznak a tulajdonosai külföldiek Tisztelik a helyet, ahol
életük egy részét töltik. Nem sértik a hagyományokat. Ápolják. A külső
homlokzat is, és a belső is, a régi stílusjegyeket őrzi. Tulajdonosai
nagyon büszkék rá és féltik. Földközelben maradtak.
Ebben a házban is laknak. Nemzedékről nemzedékre szállt a ház. A portát
mindig rendben tartják. Minden tavasszal körbemeszelik a házat, régi
szokás szerint. A bejárati ajtót virág övezi. Földközeli építészet
régről."
"A falu legmagasabb pontjáról, a templomdombról körültekintve, északról a várromokkal koronázott Csobánc, nyugatról a bazalt kőzsákokkal csipkézett Szentgyörgy-hegy teszi változatossá a körképet. Délnyugatról a Gulácsi hegy, délről pedig a Tóti hegy erdős bazaltkúpja zárja le a láthatárt...
Nevéből a Káptalan előtag azzal kapcsolatos, hogy a faluban egykor a győri káptalannak voltak birtokai. A Tóti név eredete
valószínűleg nem a szlovák nemzetnévből
származik, hanem a délszláv (szlovén-horvát)
népcsoporthoz tartozó tót népnévből
képződött. A két részből, Felső
(később: Káptalan) -tótiból és
Alsó (később: Nemes) -tótiból álló
falu 1848-ban egyesült, azaz Nemestóti beolvadt
Káptalantótiba. 1256-ban még Tothy néven
említették egy okiratban. Templomának első
említése 1272-ből való, de a középkori
épület elpusztult, és nem is települt újra.
A XIII. században épült román stílusú
templomának romjai ma is láthatóak (Sabar-hegyi
templomrom). A falu lakossága a szőlőművelésből
élt. A gazdák a Bodóki-hegyen állították
fel a bor védőszentje, Szent Orbán szobrát.
Káptalantótit többször felégette a
török, lakói a harcok és az adók elől
elmenekültek, majd később visszatértek és
a község újratelepült. A ma is álló
római katolikus temploma 1765-73 között épült
barokk stílusban, oltárképe 1828-ban készült,
amelyen Szent Márton püspököt láthatjuk.
A településnek jelenleg kb. 500 lakosa van, ennek nagy
része idős ember." -tudhatjuk meg kaptalantoti.hu honlapon.
A Tekeres-patak kettéválasztotta falu fordulatos múltja a római korig vezethető vissza: több település küzdött itt a megmaradásért a magyar történelem viharos évszázadaiban. (A fenti link
a
Balogh Eszter gyűjtötte, Horváth József plébános: Káptalantóti
történetére támaszkodó helytörténeti anyaghoz vezet. Aki be kívánja
portyázni a környéket, feltétlenül olvasson bele!)
"A lakosság főleg szőlőtermelésbeõl és rétművelésből él, a szántóföldi művelés a gyengén termõ, köves talaj miatt háttérbe szorult, bár a rozs, az árpa, a búza, és a kukorica itt is jellemző. A források több helyen kiemelik a szőlőhegy jelentőségét."
Azt, hogy érdemes ide és a környékre betérni, mi sem példázza jobban, mint az állandó jövés menés. Köszönhető ez a Tapolcát a Balatonnal (a Badacsonnyal) összekötő közút és vasút közelségének (bár a forgalom nem megy át a falun!). Az országos kéktúra balaton-felvidéki szakasza is metszi a falut, így nem csoda a Káptalantótit érintő számtalan vándor, valamint maratonista, duatlonista és triatlonista, és akkor még a Csobáncról alászálló siklóernyősökről nem is beszéltünk.
"A Csobánc a Balaton-felvidéki tanúhegy-trilógia utolsó eleme, melyet kimondottan ajánlok a Badacsonnyal és Szentgyörgy-heggyel együtt egy teljes napi kerek programnak. A Csobánc a legkisebb közülük (fizikailag is, meg ez az egyetlen nem-multi), de csupasz lapos teteje lévén erről a legszebb a kilátás. Itt néztük végig az 1999. augusztus 11-i nagy magyar napfogyatkozást. Tiszta időben dél felé a légvonalban 100km-re lévő pécsi torony is látható." [geocaching.hu]
(Romok, vitézek, vándorok... Csobánc vára tóti fölött.)
Évente visszatérő ünneppé vált esemény a "Csobánci Várvívás", melynek célja, hogy a vár romjaiban is kapjon értéket, szerepet a környéken élők tudatában. Ezért a rendezvény Tapolca-Diszel, Gyulakeszi és Káptalantóti összefogásával valósul meg évről évre.
Ha e tájegységen vagyunk, nem kerülhetjük el a szőlőket és a nedűt
rejtő pincéket sem. Káptalantóti a Badacsonyi Borvidék egyik
hegyközsége, bírája Németh István. S hogy milyen borok teremnek itt?
Íme két ranglista, ezüsttel, bronzzal és arannyal: Badacsonyi Borvidék Borversenye (1998. június), Veszprém Megyei Palackos Borok Versenye (2005. március 31.)
Aki járatlan a témában (tudni illik) borkóstolás előtt tájékozódjon borismeretből, röviden.
A jó bornak titka az egyedi geológiai és meteorológiai környezetben is keresendő! Káptalantóti és környéke része a Balaton-felvidéken elterülő nemzeti park hálózatnak.
"A
terület bazalthegyei nemcsak egyedülállóan érdekes és festői geológiai
emlékek, hanem számos igen ritka növény- és állatfaj élőhelyei is... A Csobánc virágpompáját fokozza a fekete és leánykökörcsin, a kőfalakon a ritka buglyos kőtörőfű és a hajdani várkertből kivadult orgonaliget."
Mindent összevetve: aki teheti, erre járva térjen be Káptalantótiba. S hogy mindezeken felül mi várja még?
Síremlék (Felső temetőben.) Felirata: Idsb. ÁDÁM JÓZSEF 1848-49-iki honvédhadnagy...
Túrajánlatok: Badacsonytördemic - Nagyvázsony (fórum - a túraútvonalról), Káptalantóti - Csobánc - Mindszentkálla ( 6,3 km - túraajánlat).
Látnivalók:
Bodóki-hegy: Szent Orbán szobor (szőlő és a bor védőszentje).
Szent Márton püspök oltárképe 1828-ból.
Sabari templomrom (XIII. század).
Szálláshely: Puskás Zoltán
8283 Káptalantóti, Badacsony u. 17/a
Telefon: 0687-471-300, 0630-483-4492 --
Nyitva egész évben, a Falusi Turizmus Centrum ajánlásával, üdülési csekket elfogadnak, amennyiben... link
Szent György Római Katolikus Általános Iskola Erdei Iskolája
Borozó és pincészet:
Hegymög Borozó
Puskás Zoltán Pincészet
Info:
Önkormányzat
Cím: 8283 Káptalantóti, Petőfi u. 48.
Telefon: 87/471-125
e-mail: [email protected]
Polgármester: Mészáros Zoltán
Eladó Ingatlan:
Káptalantóti-Bácshegyen, hegyvidéki panorámás pince-présház 828 m2 telekkel eladó
Eladó családi háznak is alkalmas ... Káptalantótiban
eMagyarország pontról sajnos nem tudok, de "a kocsmában jó minőségű pecsétet kaptunk"
Comments