"A felkelő nap sugarait a Kis-Balaton tükrén csillantja meg, míg nyugovóra a falu fölé emelkedő szőlőhegy lágy lankáin tér, ahol boros pincék várják az idelátogatót." [Nagyrada honlapjáról]
"Nagyrada község Zala megye déli részén a Kis-Balaton szomszédságában helyezkedik el. Nagykanizsától 25 km, a megyeszékhelytől, Zalaegerszegtől 50 km a távolsága, és mindössze 10 km-re van a Zalakarosi Gyógyfürdőtől. Legközelebbi vasútállomás a 15 km-re lévő Zalakomáron van.
Rada község neve először a zalavári apátság Szent István korabeli (1019) alapító levelében fordul elő. Lakosai az általuk megtermett javakból tizedet fizettek, és művelték az apátság itteni földjeit. Eredetileg Rada szláv személynév.
Az 1500-as évekre Rada tekintélyes községgé nőtte ki magát.
Rada teljes pusztulása a hosszú török háború idején történt. A zalavári apátság 1596-ban jelentést tesz, hogy a község 3 éve teljesen lakatlan, jóformán csak a templom maradt meg, az is pusztuló állapotban. A határban a szőlők és szántóföldek megműveletlenek.
1687 körül Plqauda vezetési császári csapatok égették fel Radát, mivel Kanizsa visszafoglalását készítették elő. Így lakatlan területek lettek a vár körül, amelyek megkönnyítették a sikeres ostromot. 1690 után újra kezd újraéledni a terület. A parasztok házakat építenek, újra kezdik a földeket művelni. Bár a terület nagy része erdős volt. 1700-ban adományként újra a zalavári apátság kapja. 1701-ben a jobbágyok már tiltakoznak a nagy terhek miatt. 12 jobbágynévvel találkozhatunk. Az újabb csapást az 1711-es pestisjárvány okozta, a hét gazdából négy meghalt a fertőző betegségben.
Mária Terézia urbáriumának kiadásakor 20 hold szántó volt az egész telek és 8 szekér rét, Szent György napig volt kocsmáltatási joguk, 28 résztelkes és 38 házas zsellért élt a faluban. 1770-ben 218 lelket említettek. Volt egy urasági hamuzsírfőző és földesúri malom a településen.
1849-ben szembehelyezkedtek az urasággal. Erdeiben felszedték a makkot és eladták, engedély nélkül makkoltattak, a legszebb fákat kivágták. Kihasználták a kaszálókat is. Nem akartak szőlődézsmát fizetni, ezért katonaságot küldtek rájuk.
A kiegyezés után élte a település a megszokott életét. A lakosság fő foglalkozása a földművelés és állattenyésztés, de csaknem valamennyien rákényszerültek arra, hogy népes családjuk számára más jövedelemforrás után is nézzenek...
Az idegenforgalom még nem jelentős a községben, de a Kis-Balaton környékének további alakításával, Zalakaros közelségével a fejlődés lehetősége adott." [zalakaros.celodin.hu]
"Nagyradán élt és alkotott Perczel János fafaragó művész. Megtekintésre
érdemes 100 éves, felújított temploma. A község feletti szőlőhegy a
Zalakaros-Zalaszabar-Pogányvár-i borvidékhez tartozik." [terkepcentrum.hu]
Boraik és minősítésük: BALATONI BOROK IX. VERSENYE TIHANY (2005. augusztus 26.)
Van aranyuk is!
Önkormányzat:
Nagyrada Község Önkormányzata
8746 Nagyrada, Petőfi u. 6
Telefon: 93/ 389-301
Polgármester: Kozár Margit
"Földrajzi elhelyezkedése, Zalakaros közelsége nagyban meghatározza fejlődésének irányát, mint a fürdőváros háttértelepülése kiegészítő szolgáltatással, szállással, vendéglátással, egyéb helyi lehetőségekkel és táji adottságokkal kapcsolódhat az idegenforgalomhoz.
Zalának e rejtélyes, tavakban, erdőkben, ligetekben, virágzó mezőkben, vadon élő ritka állatokban gazdag vidéke, a természetvédelmi területté nyilvánított Kis-Balaton és térsége, ritka madár és növényvilága egyedi kuriózum az erre látogató turista számára." [Nagyrada honlapjáról]
Szállás:
Kis-Balaton Panzió
Üdülési csekk elfogadóhely
Comments