"Vállus a Keszthelyi-hegységben fekvő kis település Zala megye Veszprém
megyével határos szélén található. A községet ma 158-an lakják. A
hegyek közt meghúzódó település római katolikus templomát 1836-ban
építették, későbarokk és klasszicizáló stíluselemekkel." [terkepcentrum.hu]
Ennyi és nem több, amit első nekifutásra megtudhatunk a település jelenéről. Múltja azonban fordulatokban gazdag derül ki honlapján, ahol az önkormányzat alpinformációit is megtalálhatjuk. A wikipedia is bőven hoz adatokat múltjára vonatkozólag.
Azt azonban, hogy miért érdemes ide látogatni csak sejteni lehet.
Válluson vezet át az országos kék túra útvonala, bélyegzőhely "a volt vegyesbolt falán dobozban". [termeszetjaro.hu]
Két túra ajánlatot is találtam:
Gyenesdiás - Vállus (9,0 km)
Vállus - Lesenceistvánd (6,8 km)
A környéken elrejtett geoláda leírása szerint:
"A Szent Miklós forrástól indul északra a Vállus faluig tartó Szent Miklós szurdokvölgy. A forrás környékén régen kolostor állt, melynek mára már romjait sem találni. Érdemes felkeresni a hegység eme nyugodt zugát." [geocaching.hu]
Ugyanitt derül ki, hogy ezen az a szakaszon kell keresnünk a hős kutyák temetőjét. (Az ilyesmi mégiscsak ritkaságszámba megy, környezete pedig minden évszakban gyönyörű.)
A zsákfalu hétköznapjairól annyit tudni, hogy régi álmuk egy a
Balatonparttal (Gyenesdiással) őket összekötő kerékpárút.
2003-ban pályázatuk el lett utasítva
"Vállus Község Önkormányzata - Balatongyörök-Vállus útvonalon
kerékpárút tervezése - forráshiány miatt támogatásban nem
részesült"--http://www.balatonregion.hu/balaton.phtml?cat=0&doc=palya/eredmenyek/2003/gyujtout_2003.html
Egy évre rá a Zalamédiában ezt olvashattuk:
"Vállus község önkormányzatával összefogva pedig beadtunk egy
Regionális Operatív Program megvalósítását célul kitűző pályázatot egy
erdei kerékpárút 400 milliót meghaladó megvalósítására. Vállus, mint
zsáktelepülés nyitottá válik a turisták előtt, kerekes kirándulások
célpontja lehet, bekapcsolódhat a turizmus áramkörébe úgy, hogy közben
az erdők-mezők szépségeit is megmutathatja. A mindössze 2,5 százalékos
önerőt megkövetelő projektben partnerséget vállalt a
Nemzeti Park
is."--http://64.233.183.104/search?q=cache:5NZGcxQpe-IJ:www.zalamedia.hu/naplo/041124/t.html+v%C3%A1llus&hl=hu&client=firefox-a
Hogy mi lett az álmokból? Van e szálláslehetőség? Májusban megmondom. Addig még néhány információ:
Comments