Kis-Balatoni szigetvilág, háttérben Balatonmagyaród.
"Zalaváron található írásos anyagból kiderül, hogy e területen már a római korban is település volt. A községet 1308 és 1326 között Magyarad alakban jelölik a források. 1794-ben Balaton Magyaród szerepel. A település nevének Balaton előtagja arra utal, hogy közel van a Kis-Balatonhoz, míg az utótag egy jellegzetes zalai növényre, a mogyoróbokorra utal. Az 1800-as évek végén a terület félszigetként nyúlt be 6 km hosszan a Kis-Balatonba, ez nagyobb lehetett, mint a Tihanyi-félsziget. A Zala folyó 4 km-re található a településtől. A Kis-Balaton egyik legkedveltebb kirándulóhelye, a Kányavári-sziget is könnyen megközelíthető a községből. Érdeklődésre tarthat számot a közeli kápolnapusztai bivalyrezervátum is. A községben lovarda működik, mely kocsikázási, lovaglási lehetőséget nyújt. község." [terkepcentrum.hu]
Balatonmagyaród térségében a Kányavári-szigeten kirándulóközpontot hoztak létre pihenőhelyekkel és kilátótornyokkal. Ha elkészül a teljes rekonstrukció akkor a kistáj legnagyobb része a természetvédelmet fogja szolgálni, mivel nagy kiterjedésű nádasok és lápok jönnek létre, amelyek egyrészt a Balatonba befolyó víz tisztítását segítik elő, másrészt a védett vízimadarak nagyobbarányú megtelepedését teszik lehetővé.
(A Kis-Balaton fokozottan védett területe nem látogatható, de a Balatonmagyaród melletti Kányavársziget madármegfigyelő-tornya szabadon megközelíthetőek.)
A környék további látnivalója a Bivalyrezervátum
"Fantasztikus lehet, amikor a prérin elrobog az ember mellett egy bölénycsorda. Sok száz tonna izom, kavargó por, dübörgés."
[nol.hu]
Balatonmagyaród [szakemberek.hu]
Polgármesteri hivatal:
Cím: 8753 Balatonmagyaród, Petőfi u. 112.
Telefon: 93/386-101
Fax: 93/386-101
e-mail: [email protected]
honlap: www.balatonmagyarod.hu
Polgármester: Németh Zoltán
Az önkormányzat adatai
TÉRKÉP
Szállás:
Apartman
Fizetővendéglátás (Kóbor Géza)
[szobakiadók]:
Szolgáltatások:
Bojszi Büfé
-
Lovasudvar
-
Horgászat:
Kis-Balaton I. ütem (horgászhely)
Tipp:
"A jó pontynevelő vizek a könnyen felmelegedő vizű (nyáron tartósan 20 oC fok feletti hőmérsékletu), táplálékban, ezen belül fenéklakó rovarlárvákban, férgekben, puhatestűekben, apró rákokban gazdag, nem túl iszapos fenekű, nádszegéllyel tarkított, egyes helyein tavasszal füves ívóhelyet adó, nem erősen hinaras, vékanyálas tavak, holtágak, lassú mozgású folyórészek. E kitételek többé-kevésbé mindegyikét teljesíti a Hídvégi-tó." [fischinfo.com]
Kerékpáros útvonalajánlat
***Kevesen tudják, hogy Magyarországon sok őskori kőkör található, így Balatonmagyaródon is. De hogy hol keressük, milyen állapotban van? erre nem találtunk utalást. (Majd az expedíció során utána érdeklődök!)
"Véleményem szerint a természeti turizmusban rejlik Balatonmagyaród nagy lehetősége – mondta Németh Zoltán . – A Kányavári-sziget már most is népszerű azon kirándulók körében, akik a Kis-Balaton értékei iránt érdeklődnek....
A polgármester hozzátette: az önkormányzat tizenhárom hektáros területére pedig beruházókat várnak, ugyanis itt egy zöldmezős beruházás keretében üdülőfalut szeretnének kialakítani.
A befektetők az átlagos balatoni árakhoz képest jóval olcsóbban kaphatják meg a területet, s a Kis-Balaton szinte a „kertek alatt” van, a legközelebbi fürdőzőhely pedig tizennégy kilométerre. Zalakaros és Hévíz közelségéről már nem is beszélve. Ezért ideális üdülőhelyet lehetne Balatonmagyaródon kialakítani, ahonnan a település kedvező fekvése miatt minden látnivaló könnyen elérhető."
A Kis-Balaton légi felvételeken - további felvételek a kis Balatonról
"A Kis-Balaton növényzetét a különféle lápi növénytársulások jellemzik. A hatalmas nyílt vízterület körül, és a szigeteken éger- és fűzlápok, zsombékos-sásos társulások, mocsárrétek, nagy kiterjedésű nádasok találhatók. Ritka, veszélyeztetett növényfajai a lápi csalán, a kálmos, a kis holdruta.
A terület állatvilágának gerincét a madarak adják. A Kis-Balatonon és környékén kétszázötven madárfajt számláltak – gyakorlatilag a szikes tavakhoz kötődő vízimadarak kivételével szinte valamennyi hazai nádi és vízimadár megtalálható itt –, száztíz itt is fészkel, ebből huszonhét fokozottan védett. De jár ide táplálkozni a somogyi erdőkből réti sas, időszakonként megjelenik a halászsas is, a hamvas rétihéja és a réti fülesbagoly pedig fészkelő. Madárvonulás idején madarak tízezrei zsivatolnak a területen.
A halfajok közül tömeges a máshol ritka réti csík és lápi póc. A nádasok ritka emlőse a patkányfejű pocok (Microtus oeconomus), gyakori a vidra, a nyuszt és a hermelin. Rovar- és alsóbbrendű faunája pedig még ennél is gazdagabb képet mutat, köztük olyan fajokkal is, amelyek Magyarországon, vagy egész Európában csak itt fordulnak elő."
Recent Comments