"Már a település neve is természeti környezetére utal, hiszen a község alatt elterülő széles völgy nyugalmát egykor két oldalról is egy-egy erősség őrizte, Rezi és Tátika vára. A Keszthelytől északi irányban, mintegy 15 kilométerre fekvő Várvölgy ideális környezetben várja a falusi turizmus kedvelőit. Ehhez minden adottsága megvan, a szálláshelyek kínálata, a szubmediterrán éghajlat és jó kirándulási lehetőségek a szélrózsa minden irányában. A túrázók innen könynyen elérhetik Sümeget, a közeli Zalaszántót és a már említett várakat." [hajo.sailing.hu]
"A Várvölgytől északkeletre lévő Kis-Lázhegyről már 1934-ben feltételezte Dornyay B., hogy őskori földvár... A bánya falában megfigyelt gödrök anyaga alapján a terület a későbronzkorban, az urnamezős kultúra idején volt lakott. Kiterjedése alapján a lelőhely a Dunántúl legnagyobb későbronzkori magaslati telepe. A terület védelmét a hegyet övező meredek bazalt fal biztosította, a plató belsejében található tavak pedig az élethez nélkülözhetetlen vizet szolgáltatták. Az erődített telep főbejárata a délii oldalon lehetett, ... a bejárati kaput két máig 4-5 m-t a környezete fölé magasodó, rövid mesterségesen emelt sánc, - a helybeliek Ördökköveknek nevezik – védte. A lelőhely fontosságát jelzi, hogy közvetlen körzetében 1879 óta három bronz- és egy arany kincslelet került elő." [zmmi.hu]
"Várvölgy a Keszthelyi-hegység közepén található, festői szépségű kisközség. Régi neve Zsid, amely a latin Sidoniusból származik. A község nevével először az almádi monostor alapítólevelében találkozunk 1121-ben. Várát 1244-ben IV. Béla király a johannitáknak adományozta. A XV. században a Rezi vár tartozéka, majd a várral együtt királyi adományként Gersei Pethő László tulajdonába kerül. 1740-től 200 éven át a Festetics-családé." [ujember.katolikus.hu]
"A falu műemlék templomát a XIV. század elején Károly Róbert uralkodása idején építették gótikus stílusban, a jelenlegi romantikus formáját 1899-ben kapta. Tornyában van az ország legrégibb harangja, melyet 1524-ben öntöttek. A ma is megtekinthető barokk temetőkápolna a XVIII. századból származik." [iranymagyarorszag.hu]
"Az 1960-as években a falu lakossága nagyban csökkent, de az ott maradók is máshol kerestek munkát. 1976-ban Vállussal egyesítették, majd 1990-től újból önálló település. Azóta komoly falusi turizmus épült ki a községben." [hu.wikipedia.org]
Önkormányzati információk
Polgármesteri Hivatal
8316 Várvölgy, Kossuth u. 67.
Tel:83/371-401, 83/371-519
Fax:83/371-401
Email: [email protected]
Az önkormányzat adatai
Az önkormányzat a Tátika-Rezi Kistérségi Társulás tagja.
Szállás
Van 40 fős ifjúsági szállása az iskolában, ahol nyári táboroztatást is szerveznek.
Hegyi Lovaspanzió
-
Vida Vendégház
Egyéb információ:
Várvölgy Hegyközség:
Kovács Péter Várvölgy Kossuth u. 110. 06-30-265-5085
"Vizsgálat alá kell venni a mai Várvölgy (korábban Zsid) falu környékét is. A helységnévben ugyanis szintén a "séd" (-syth, zsid) összetételt sejtjük. Vállus és Várvölgy községek között félúton, az erdőben szintén van egy pálos kolostorhely (alapfalai felismerhetők). Ennek adata csak 1429-től ismert, az elrendezés alapján viszont inkább XIII. századi eredetűnek tartjuk. Itt ellentmondást csak az jelent, hogy a vállusi kolostor titulusa Sz.Miklós volt." [arch.eptort.bme.hu]
"Minap böngésztem a Balaton felvidék térképét és nem messze a 84 főúttól szemembe ötlött egy kis felirat "szép kilátás" Nosza felkerestük a megjelölt helyet, és a felirat /szerintünk/ nem hazudott. A Kő-orra nevezetű hegytetőről volna szó, mely megközelíthető Lesenceistvándról, és Lesencetomajról is. Helyszíni szemle alapján azonban mégsem oda rejtettünk, mert ahogy a turista atlasz is írja: "a felnövekvő fák miatt nem teljes a kilátás róla". Inkább a Kis púp magassági pontja közelébe raktuk a ládát, ahol majdnem 360 fokos kilátásban gyönyörködhetünk. Tiszta időben látni a Tapolcai medencét, a tanúhegyeket, átlátni a káli medence egyes részeire, látni az edericsi vonulat innenső lapját, és persze egy darabot a Balatonból. Ha Ék-re , a Bakony felé fordulunk, az Agár tetőn túl, még a Somlóig is ellátunk. Nyugat felé már feltűnik a Vállus mögötti vonulat, a falu szélső háza, a hosszú hát, melynek északi csücskén a Rezi várának romjai ülnek." [geocaching.hu]
Recent Comments