A Balaton felfedezésének három útja van:
A klasszikus, településtől településig, hegyről völgyre, erőn és mezőn
járó...
A második, hogy az ember csak úgy észrevétlen vág bele, hogy
tágítsa ismeretei határait (pl.: amikor valaki valamilyen okból a tó
partjára vetődik, majd vízen és szárazon egyik helyről a másikra jár a
horgászat, az extrém sportok, a lovaglás a bringázás mentén, vagy
csupán az aktív pihenés, a kikapcsolódás kedvéért)...
A harmadik a
kutató esete, akit a régió csábít: a Balaton múltja, jelene, vagy
jövőképe, társadalmi, gazdasági, kulturális szerkezetének, helyzetének
feltérképezése motivál...
Indulhat gyerekfejjel, ifjonti hévvel, őszülő halántékkal: van mit keresnie és találnia, annak aki erre vállalkozik.
A Balaton kimeríthetetlen!
A magam részéről egy térképen kijelőlt utat szeretnék követni, lehetőleg minden útbaeső (említésre méltó) dolgot és embert megkeresve.
De ha már ott leszek, ahol: az adott települést minden vonatkozásában bejárom.
Ahhoz, hogy nyugodt szível állítsak erről, vagy arról valamit látnom, "tapintanom" kell. Hogy véleményt formáljak, ajánljak,
ki kell próbálnom a vendéglőt, a szállást, az adott szolgáltatást, meg
kell ismerjem a falu első emberét épp úgy mint a harangozót, a borászt,
ahogy a pásztort és a könyvtárost is. Ők majd útbairányítanak, első
kézből tájékoztatnak, megmondják mi, merre, mennyire. Én pedig összegyűjtöm és közreadom az így szerzett ismereteket, pontosítom a meglévőket.
Újra kell térképezni a Balatont. Másként, mint eddig.
Az utazók valaha naplót vezettek, rajzokat, térképvázlatokat skicceltek, majd ha haza értek, meséltek.
Ma ("tegnapelőtt óta") minden technikai lehetőség adott, hogy azonnali megjelenésű, multimédiás naplóban rögzítsük és publikáljuk (azaz: megosszuk) egy expedíció felfedezéseit.
Ez a blog dolog erről szól.
Recent Comments