ezek a nők, lépten nyomon előkerülnek, mindenütt ott vannak, frissen, vagy konzerválva, idénytelen valójukban. Gizella a temetőnél int le, beszáll, majd ki – akár a légy egy forró napon a hűvös konyhába –, ha úgy tartja kedve sírhalomtól-sírhalomig járja az országot, soha el nem téved, stoppal közlekedik, így ismerkedik, üti el a nemlétek közötti időt. vigasztalannak tűnik. akármerre indul, tudja hová ér. kicsit uncsi már ez az egész, –mondja a Gizi – de mit tegyek. egy Cure koncerten fel sem tűnne senkinek, a fekete cuccaiban, ezzel az idétlen, lankasztó sztorijával viszont sikeresen magára irányítja az egyszeri halandók figyelmét.. ennél kényszeredettebben Zoli még nem dugott. ezt az egészet ő mesélte, korsók mögé temetkezve. óva intett, meg ne próbáljam kriptában, mert az – mellesleg – szentségtörés. hát nem. Gizi csak ezt ne csináld. ha összefutnánk, mert van esélye, egy a százhoz, ezerhez. katona, zsidó, vagy szerb sírok között járok néhanap, első sorban ősszel, mindszentek előtt és után. emlékszem mindazokra, akiket nem ismertem.
Comments