ül az ember a kocsmában. útszéliben, melybe betérnek kávét inni,
rövidet időzni, majd tovatűnni. kaja nincs, háború van. nem első, nem
második, nem nagy, csak amolyan balkáni. ma nem lőnek, csend van, vége
a csatának, végre. aki túlélte, terepszínruhás és civil, mind ünnepel,
vagy sirat, azaz sírva vigad. van olyan is, aki csak néz. ki maga elé,
ki másokat. délután négyre a pult mögött elfogy minden ami iható. csak
csapvíz marat. de volt olyan –mondják - hogy azt sem. fél üveg sör
előttem, mögöttem fiatal emberek arcképei az öröklét keretei között
néznek a jobb jövőbe, bele az objektív sötétjébe. a bajárat mellett,
idősebb néni ül, bort iszik, s ez most nem fullad botrányba. nő, kísérő
nélkül, ezen a vidéken az Istenért sem térne be ide. le nem venné rólam
a tekintetét. filmet forgat. vak operatőr. nem lát. annak, aki vagyok.
valaki mást kelt éltre bennem, aki nincs itt. soha nem is jár erre
többé. maradok én, könnyei között, megáldva. tovább kell mennem, innen
el, más helyett is. mosolyodik. esteledik. indul. nincs maradásom.
Comments