Hol lehet korcsolyázni a Balatonon és a Velencei-tavon?
A Magyar Turizmus Rt. összegyűjtötte azokat a településeket és
helyeket, ahol korcsolyázni lehet most és a közeljövőben a két nagy
tavon
Korcsolyaszezon a Balatonnál
Tovább hízott a Balaton jege az elmúlt napokban, így a hétvégére több tóparti önkormányzat is kijelölte saját korcsolyapályáját a Balatonon. Keszthelyen vasárnap is több százan éltek a lehetőséggel, profik és kezdők együtt csúszkáltak a jégen.
Horgászkiállítás Balatonalmádiban
A Balatonalmádi Horgász Egyesület a Pannónia Kulturális Központban horgászkiállítást rendezett. A tárlat érdekessége a különböző kifogott rekordméretű halfajták kipreparált fejeiből készült trófeagyűjtemény.
Fokozatosan zárják a Sió-zsilipet
Kevesebb vizet eresztenek le a Balatonból; hétfőtől fokozatosan zárják a siófoki zsilipet. Jelenleg 60 köbméter vizet engednek le másodpercenként a tóból, amit a tervek szerint február elejére 23 köbméterre mérsékelnek.
Elkezdődött a fűzfői elkerülő útszakasz építése
Megkezdődik a 71-es balatoni főút Balatonfűzfő–Balatonakarattya közötti elkerülő szakaszának építése. A 10 milliárd forintos költséggel megépülő, 17,3 kilométeres pályaszakasz alapkövét hétfőn rakták le a fűzfői csomópontnál.
Jövőre három balatoni település mentesül a 71-es forgalmától
Várhatóan a jövő nyárra elkészül a 71-es főút három balatoni települést elkerülő szakasza. Az új útvonal mintegy kétharmada a leendő M8-as autópálya egyik része lesz.
Balatonföldvár Himnusz-szobor
Hévíz Három városban látják vendégül
Három zalai kisvárost is meglátogat Habsburg Ottó. Hévízen kezdi programját, majd Keszthelyen és Zalakaroson látják vendégül. A Páneurópai Unió elnökeként ismert államférfivel mindhárom helyen találkozhatnak az érdeklődők.
Hévíz Hogy a legélhetőbb régió legyen
A Hotel Thermalban tartotta szombaton a farsangi báljához hagyományosan kö- tődő térségfejlesztési konferenciáját a Keszthely Térségi Vállalkozók Klubja Egyesület.
Bevezető előadásában Sütő László, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke a 2007-2013 között várható EU-s források fogadására való felkészülésről beszélt. A fejlesztések iránya kapcsán úgy fogalmazott, hogy valamennyi lehetséges úton-módon és eszközzel az elérendő cél az, hogy a Balaton a közös Európa legélhetőbb régiója legyen.
Keszthely Tehetségre épült a hobbi
Szép ruhák, csillogó környezet. Ének, zene tánc és szívszerelem. Vágy és valóság keringője az az élet, amiben Bálint Natália a muzsikaszerető boldogságával képes fűszerezni a szórakozni vá- gyó emberek hangulatát.Gyermekként szólistaként is szerepelt az Egry József Általános Iskola énekkarában. Hangjára, tehetségére tanárai felfigyeltek, mégis az idegen nyelvek felé fordult az érdeklődése, egerszegi gimnazistaként több hónapot töltött nyelvgyakorlás céljából Németországban. Ma, alig túl a 21. évén, már határozottan fogalmaz, énekesnő szeretne lenni.
Szép ruhák, csillogó környezet. Ének, zene tánc és szívszerelem. Vágy és valóság keringője az az élet, amiben Bálint Natália a muzsikaszerető boldogságával képes fűszerezni a szórakozni vá- gyó emberek hangulatát.Gyermekként szólistaként is szerepelt az Egry József Általános Iskola énekkarában. Hangjára, tehetségére tanárai felfigyeltek, mégis az idegen nyelvek felé fordult az érdeklődése, egerszegi gimnazistaként több hónapot töltött nyelvgyakorlás céljából Németországban. Ma, alig túl a 21. évén, már határozottan fogalmaz, énekesnő szeretne lenni.
Szigliget Díjazott település
A Falu-megújítási díj második helyezését kapta a falu tavaly a Belügyminisztériumtól és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól. A Belügyminisztérium és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által közösen meghirdetett 2005. évi magyarországi Falumeg-újítási díj pályázatán sikeresen szerepelt Szigliget.
Köveskál Borkóstoló előadással
Jó hangulatú Vince-napi borkóstolót rendezett a helyi és a balatonhenyei önkormányzat és a két hegyközség.
Köveskál Nem keresik a telket és a házat a faluban
Tavaly a tervek nem mindegyike valósult meg, viszont előre nem tervezett beruházások elkészültek.
Ez utóbbiak közé tartozik a tűzoltószertár felújítása, melynek során a tetőjavítás mellett a nyílászárócserét is megoldották.
Litér Pala és cserép
Egy önkormányzati és egy magántulajdonú pedagóguslakás tetőzetét újították fel a közelmúltban.
Alsóörs Elvégezték a munkát a vizesek
Befejezte tevékenységét a víziközmű-társulat a községben.
Veszprém Az egér és az öregapó
Két rövid kis bábjáték premierjét láthatta nemrég a közönség a Kabóca Bábszínházban.
Veszprém Csendéletek, tanyasi világ
Katona Imre festőművész magyar kultúra napja alkalmából megrendezett emlékkiállítását pénteken nyitották meg a Hemóban.
Alsóörs, Csopak A két legfejlettebb település
Összesítésben Alsóörs holtversenyben a második, Csopak pedig a tizedik helyet szerezte meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által felállított, a legfejlettebb településeket tartalmazó listán.
Európai forrás is lesz
Elkészült a nemzeti turizmusfejlesztési stratégia, a vendégéjszakák száma pedig tavaly először lépte át a 18 milliós küszöböt. Az előző év turisztikai eredményeit Pál Béla politikai államtitkár értékelte.
Balatonfüred Sikeresen pályáznak
A Balaton-parti tűzoltóság idén ünnepli megalakulásának 125. évfordulóját. A lánglovagok abban reménykednek, hogy a jeles ünnepre megérkezik az új tűzoltókocsijuk.A köztestületi tűzoltóság élére tavaly augusztusban a 33 esztendős Sümegi Imre került, aki főállású tűzoltó szolgálatparancsnok a veszprémi tűzoltóságon. Füreden a korábbi parancsnok lemondott, de úgy is foga
Nánádvágás a Balatonon
A víz befagyásával a nádaratási munkálatok is elkezdődtek mintegy 250 hektáron. A környezetvédelmi előírások szerint a nádvágók legfeljebb február 28-áig dolgozhatnak.
Balatonfűzfő Tízmilliárdért épül
A földmunkák tavaly ősszel megkezdődtek, de tegnaptól már „hivatalos“ a beruházás a 71-es úton.Régi óhaja volt a tó keleti medencéjében élőknek, hogy épüljön egy tehermenetsítő út, amely a nagy balatoni forgalmat „elviszi“ az érintett településekről, Balatonakarattyáról, Keneséről, Balatonvilágosról. Mindez elérhetővé vált, miután Dióssy Gábor, a GKM politikai államtitkára lerakta az út alapkövét.
Hasznos információk sms-ben autósoknak
Sms-ben értesíti a megye közútjain kialakult veszélyhelyzetekről az autóval közlekedőket a megyei baleset-megelőzési bizottság (mbb).
Húsz éve város Balatonboglár
Húsz éve kapott városi rangot Balatonboglár. A település lakói a hét végén színes programsorozattal ünnepelték az évfordulót. Kiállítást rendeztek régi képeslapok gyűjteményéből, bemutatták a most elkészült CD-t, amely szintén a város évtizedeit vonultatja fel régi fotókon. A bogláriak most láthatták azt a filmet, amelyet a Boglár Tv készített a lengyel menekültek, a boglárcsikok befogadásáról.
Siófok-Kilit Megszabadulna az államkincstár a kiliti reptértől
Balázs Árpád polgármester korábban arról kért információt: eladják-e az ingatlant a Budapest Airport Rt. vagyontárgyaként? Salgó István helyettes államtitkár szóban megnyugtatta: a kiliti repteret nem adta el az állam. Siófok és Ságvár tehát bízhat benne, hogy többször kinyilvánított szándéka szerint hozzájuthat a légikikötő tulajdonjogához. A KVI vezérigazgató-helyettese azzal biztatott: sor kerülhet ingyenes vagyonjuttatásra; ehhez kormánydöntés kell.
Balatonberény - Kiállították a helytörténeti értékeket
Köteles volt kabint állíttatni a nyaraló kisasszonyoknak, aki egykor Berényben nyaraltatott. A strand vendéglőjében kisfröccs-jegyre mérték a hegy levét, ezt is megtudjuk a balatonberényi művelődési házban látható kiállításon. A Balatonbe-rény fürdőkultúrája képesla- pokon című összeállítást régi dokumentumok és izgalmas leírások gazdagítják.
Eladná a futballpályáját a ságvári önkormányzat
A község futballpályáját is eladja a ságvári önkormányzat annak érdekében, hogy a leendő befektető felépíthesse rajta a tervezett szabadidő-központot uszodával, üzletekkel.
Elbontják a belváros két szégyenfoltját Siófokon
Az oktatási intézmények jár-hatnak jól azzal, hogy idén a tervek szerint elbontják Siófok belvárosának két szégyenfoltját. A Sió utcai bérlakás-tömböt teljesen kiürítették, a két Kele utcai házsor lakóival is javarészt sikerült megegyezni.
Keszthely Napfényért kiált
Költészetével a helyi művészetteremtésben ismert Lőrincz Lajos a napokban újabb könyvével ajándékozta meg az irodalomkedvelőket. A szerző immár negyedik köteteként vehetik kézbe az olvasók a köd-rianás című munkát.
Lakópark - Nyolcvankilenc lakásos társasház épül Marcaliban
Zsebeházi István Társaság alakult Tengődön
A Történelmi Lovas Egyesület kezdeményezésére mintegy harminc taggal pénteken Tengődön megalakult a Zsebeházi István Társaság. Fülöp Tibor Zoltán, a civil szervezet megalakításának kezdeményezője elmondta: a lovasegyesület az elmúlt tíz évben október 23-hoz kötve megrendezte a Zsebeházi napokat. Lakos János, a falu polgármestere úgy fogalmazott: az önkormányzat örömmel vette a kezdeményezést a társaság megalakítására és tagként lépett be.
A briteknek egyre érdekesebb Magyarország
Az elmúlt két évben robbanásszerűen nőtt az érdeklődés Nagy-Britanniában Magyarország iránt, és mára Németország után a ködös Albionból érkezik hozzánk a legtöbb turista. A február 2. és 5. közötti londoni Destination kiállításon az Magyar Turizmus Rt. a Balaton kínálatát helyezi a középpontba, tekintettel arra, hogy a Ryanair diszkont légitársaság tavasszal beindítja a London-Sármellék közvetlen járatot, várhatóan jelentősen fellendítve ezzel a Balaton környékén is a brit forgalmat.
Tervezhetik a balatoni zöldterületeket
Kertépítészeti, szabadtér-építészeti tervek készítésére írt ki pályázatot a Balaton parti települések zöldterületeinek hasznosítására az Országos Terület- és Regionális Hivatal. Az ötleteket a Corvinus Egyetem Tájépítész Karának hallgatóitól várják április 3-ig. A cél, hogy felhívják a figyelemet a zöldterületek fontosságára a táj- és a településkép védelemében, a természetvédelemben, illetve fejleszteni szeretnék ezekkel a pályaművek segítségével a közösségi funkciók elhelyezésére alkalmas területeket annak érdekében, hogy hosszabb távon élhetőbb települési környezet alakuljon ki.
Comments