Hévíz Nincs megvédendő hévízi tőzegláp?
Nincs védendő tőzegláp a hévízi övezetben, amelyet óvni kellenek az oda
tervezett beruházásoktól - állítja Borhidi Attila professzor, akinek
szakvéleménye a Zalai Hírlapban került nyilvánosságra. A professzor
szerint ez semmissé teszi helyi környezet-, illetve lápvédők érveit,
akik többször írásban is ellenezték a hévízi volt angolnatelep
körzetébe tervezett hotel és az új buszpályaudvar építését.
Figyeltetné a jégturzásokat
Magyarósi Vendel szerint jégturzást figyelő szolgálatot lehetne
szervezni. Cselekvőképes nyugdíjasok figyelhetnék a Balaton-partot:
amikor a jég megindul kifelé és fölemelkedik a vízről, fejszével
könnyen darabokra törhetnék. Szerinte sokan ingyen is szívesen
vállalnák ezt a feladatot, ezért az ötlete megérne egy kísérletet. Mint
elárulta: hasonló közfeladatokat maga is megoldott az 1960-as években.
Fonyód A civilekre bíznák a turizmust
A gyenesdiási modellről tartottak tájékoztatót kedden Fonyódon az
északi parti település turizmusában érintett vezetők. Fonyódon hónapok
óta készülnek a civil összefogáson alapuló, lényegében a gyenesdiásival
azonos működésre.
Ülésezett a Balatoni Szövetség
Bár még javában tart a tél a Balatoni Szövetség már a nyárra készül.
Terveik szerint idén 60 millió forintot költenek szúnyogirtásra és
megünneplik az első Balatoni gőzhajó vízrebocsájtásának 165-ik
évfordulóját.
Törvényt módosítanak az ingatlanfejlesztők
Mind a négy parlamenti párt képviselője kezdeményezte a Balaton-törvény módosítását azzal a céllal, hogy a kempingek beépíthető maximális területét a jelenlegi 10-ről, 25 százalékra növeljék - áll a Népszabadságban.
Léken át lopják a halat a Balatonból
Orvhorgászokat fogtak a balatoni vízi rendőrök, akik léken át lopták a halat. A járőrök tetten értek olyan személyeket is, akik engedély nélkül vágták a nádat.
Keszthely Kivetnék a hálójukat
Bár akad munkájuk, a balatoni halászok már nagyon várják, hogy a tavon
elolvadjon a jég, s végre vízre szállhassanak.A Balatoni Halászati Rt.
keszthelyi telephelyén a nagy hidegben is szorgos munka folyik, a tél
egyértelműen a karbantartásé. Tennivaló akad jócskán, hiszen nincs
olyan szezon, hogy ne sérülnének meg a hálók, a varsák, s persze a
hajókon is akad kisebb javítanivaló.
Ismét Quasimodo-pályázatot hirdet Balatonfüred
Immár 14. alkalommal hirdették meg a Nobel-díjas olasz költő nevét viselő nemzetközi pályázatot, amelyre magyar nyelvű költeményekkel lehet nevezni. Egyúttal útjára indítottak egy, a díjazott versek képi ábrázolására kiírt pályázatot is.
Ezt a tanévet befejezik a balatonszemesi alapítványi iskolában, de a jövő kérdéses
Az elmúlt időszakban többen tettek erőfeszítéseket a bajba jutott, speciális nevelési problémákkal küszködő gyermekeket oktató balatonszemesi alapítványi iskola megmentésére. Az idei tanévet befejezik, de hogy mi lesz szeptembertől, azt nem tudják.
Januárban is az ötcsillagosok pörögtek a kiemelkedően magas árak ellenére
2006. januárban a folyó áron számított bruttó szobaárbevétel 18%-kal, a vendégéjszakák száma 5%-kal nőtt az előző év azonos hónapjához képest. A szállodák átlagosan 41%-os szobakapacitás-kihasználtsággal működtek. 2006. januárban a budapesti ötcsillagos szállodák szobakapacitás-kihasználtsága volt a legmagasabb (51%) a vizsgált szállodacsoportok közül. A négycsillagos szállodák 39-42%-os foglaltsággal üzemeltek. A legalacsonyabb (20%-os) kihasználtsággal a balatoni háromcsillagos szállodák működtek.
Hévíz Biztató kezdet
Kiábrándító kezdet után a tavalyi év őszétől biztató mozgás indult a fürdőváros hoteljeiben. A tendencia idén sem szakadt meg.
Sármellék Balatonról a török riviéréra
Boros József közlése szerint június 12-től hétfőnként 160 személyes
chartergépet indítanak Sármellékről a török tengerpart egyik
legnépszerűbb üdülőhelyére, Antalyába. A szeptember 4-ig közlekedő
járatokat az MNG Airlines légitársaság működteti.
Valóságos légihíd lesz nyáron Észak-Európa és Magyarország között
A 2006-os főszezonban minden eddiginél több légi járat szállítja majd az utasokat Magyarországra Európa hűvösebb tájairól. Hét északi-európai városból hét légitársaság összesen heti több mint 90, azaz napi 13-14 járatot indít majd. Májustól Malév-járat hozza Koppenhágából Sármellékre, a balatoni családos üdülőhelyekre a Magyarország iránt érdeklődőket, akik a tóparti pihenés mellett valószínűleg a nyugat-dunántúli látványosságokat, egészségturisztikai célpontokat is felkeresik majd.
Keszthely Múlt századi érmék a hónap műtárgyai
A Balatoni Múzeum hónapról hónapra bemutat egy-egy olyan érdekességet, amely helyhiány miatt az intézmény pincéjében kénytelen pihenni, elrejtve a szemek elől. Februárban néhány múlt századi sporteseménnyel kapcsolatos emlékplakett látható a hónap műtárgyainak szánt üvegvitrinben. A harmincas évek közepétől rendszeresen megrendezték a Balatoni Nemzetközi Sporthetet, amely rendkívüli érdeklődésre tartott számot. Akkoriban miniszterek, sőt még a királyi herceg is ellátogatott Keszthelyre egy-egy ilyen jeles esemény kapcsán - tudtuk meg a múzeum egyik dolgozójától.
Keszthely Oktatási és szociális kistérségi feladatok
A Keszthely- Hévíz Kistérségi Többcélú Társulás legutóbbi ülésén döntött a társulási megállapodás módosításáról és a kistérségi művészeti fesztivál támogatásáról.
Felsőpáhok Autót kaptak a szolgálathoz
Rezi, Zalaszántó Erősödőben a kötelék
Tátika és Rezi várát a történelem folyamán mindig erős szálak fűzték egymáshoz, akadt időszak, amikor ugyanaz a család birtokolta a két erődítményt. Úgy tű- nik, a kötelékek a jövőben ismét erősödnek.
Pécsely Sikeres a körjegyzőség
A községben lassan már körvonalazódik az idei költségvetés, amely nem enged nagy mozgásteret a falunak.Elöljáróban érdemes visszapillantani a múlt évre, amely két szempontból is emlékezetes az itt élőknek. Tavaly tavasszal bejelentette a jegyző asszony, hogy megválik a hivataltól. Ekkor pályázatot írtak ki a posztjára. Nyártól a balatonszőlősi jegyzőt, Jurics Tamást bízták meg a pécselyi önkormányzatnál is a jegyzői teendők ellátására.
Szentbékkálla Egy fecske is csinál nyarat
Két éve él a faluban dr. Sövényházi Ilona gyermekorvos, aki a Soros Alapítvány felhívására készítette el korábbi lakóhelyén a nem csupán egészségügyi célokat kitűző egészségtervet. Annak tapasztalatait használta fel aztán már Szentbékkállán az Egészséges Településekért Alapítvány tavalyi pályázati kiírására reagálva.
Nemesgulács Gyalogosgázolás
Személyautó elütött egy gyalogost tegnap este hét óra előtt a Nemesgulács-Kisapáti el- ágazásban. Súlyos sérülésekkel kórházba szállították.
Balatonvilágios Egy pohár bor mellett lelte halálát
Az a középkorú férfi , akinek holttestét egy balatonvilágosi italozóban találták meg 2006. február 6. -n este
Balatonalmádi Várják a tehetségeket
Amerika várja a tehetségeket, a Magyarországról érkező diákoknak támogatást is tud nyújtani - közölte az USA magyarországi nagykövete.
Fonyód - Balatonmáriafürdő Új kompátkelő a Balatonon
Biztosan létesül új kompátkelő a Balatonon a Somogyi Hírlap
információja szerint. A kérdés csupán az, hogy Fonyódon, vagy
Balatonmáriafürdőn lesz a Somogy megyei rév. Mindkét önkormányzat
tulajdonosa a Balatoni Hajózási Rt.-nek, amelynek szakemberei ma
tekintik meg az ajánlott helyszíneket.
Kompok forgalma
Hasonlóképpen alakult tavaly a Balatoni Hajózási Rt. kompjainak forgalma, mint 2004-ben. Bár két százalékkal kevesebb utast szállítottak, megnőtt a motorkerékpárok és a biciklik száma.
Siófok Küzdelem a kezelésekért
Kétezer aláírást gyűjtöttek már össze a Rákellenes Liga siófoki, lengyeltóti, balatonszárszói és tabi csoportjának az aktivistái tiltakozásul, amiért megszüntették a kemoterápiás kezeléseket a siófoki kórházban. Sok daganatos beteg nem vállalja az utazást Kaposvárra vagy Székesfehérvárra.
Tabon számoltak a régió fiatal matematikusai
Második alkalommal szervezett kedden regionális matematika csapatversenyt a tabi Rudnay Gyula Középiskola reál munkaközössége, melyen 14 andocsi, balatonboglári, balatonszárszói, fonyódi, siófoki, tamási és tabi iskolából 56 csa-patban 168 diák vett részt.
Kis-Balaton Barkós cinegék pengetnek a berki nádasban
A Somogy Természetvédelmi Szervezet a svájci Ciconia Alapítvánnyal együtt elindított gólyaprogramjának keretében harmincöt hektáros területet vásárolt a Nagyberekben. Tömösváry Tibor, a szervezet elnöke elmondta: jelenleg a területen, illetve a hozzá csatlakozó vizes élőhelyeken a téli madárfajokat tanulmányozzák.
Balatonszentgyörgy Lakhelyükért fogtak össze a szentgyörgyiek
Félszáz taggal alakult meg a Balatonszentgyörgyért - Somogyért Egyesület. A civil szervezet saját programot dolgoz ki, melyben hangsúlyos a szerepvállalás a község kulturális és sporteseményeiben, valamint saját rendezvények szervezése.
Zamárdi Magának utalt ki segélyt
Az egyik somogyi polgármester szociális segélyt állapított meg magának. Az eset a törvényesség őrének, a jegyzőnek a felelősségét is felveti – mondta Kisgyura Attila, a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal főosztályvezetője kedden Zamárdiban a térségi jegyzők tanácskozásán.
Siófok Farsangköszöntő maszkok
Siófokon, a Dél-balatoni Kulturális Központban kedden nyílt meg a kiállítás, amely mutatja azt is: Európából sem veszett ki az egzotikum. A fényképek a velencei Szent Márk téren készültek; ilyen maszkokban vonultak el évszázadokon át a telet elsiratók, farsangot köszöntők a dózse előtt harsonák hangjára.
Feltárják a dél-balatoni borút értékeit
Tapasztalatokat cserélünk és új ötleteket dolgozunk ki: miként lehetne a leggazdaságosabban hasznosítani a kulturális értékeket – hangzott el azon a hétfői sajtókonferencián, amelyet Kaposváron tartottak az Európai Unió Interreg 3C program résztvevői. Dirk Lauwers professzor a programvezető belgiumi Genti Egyetem képviseletében azt mondta: a kilenc ország – Belgium, Anglia, Írország, Olaszország, Hollandia, Spanyolország, Litvánia, Lettország és Magyar-ország – 14 partnerének részvételével zajló munka célja az épített és a természeti örök-ség feltárása és védelme. Erre 1,1 millió euró áll rendelkezésükre, ebből Somogy 60 ezer eurót költhet. A megye legfontosabb célja a dél-balatoni borút mentén található örökség hasznosítása.
A Balaton-part még nem Amerika a vevők számára
Negyvenöt ellenőrzést végzett a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség az elmúlt szezonban a Balaton-parti szálláshelyeken. Tizennégy alkalommal bírságot szabtak ki közel egymillió forint értékben. A legtöbbször a szálláshely osztályba sorolását mulasztották el feltüntetni.
Több mint fél tucat sikeres elfogás Balatonberényben
Fennállásának tizenöt éves jubileumát ünnepelte a napokban a balatonberényi polgárőrség. A civilek két éve a Polgárőr- és Önkéntes Tűzoltó-egyesületben tevékenykednek, akkor egyesült a két segítőszervezet. A jubileumi közgyűlésen aranymedál elismerést vettek át a ma is tevékenykedő alapító tagok, többek munkáját jutalmazta a rendőrség és a megyei polgárőr-szövetség is.
Balatonszabadi Öt csoportszoba lesz az óvodában
Készülnek a tervek az óvoda felújítására. Az ötödik csoportszoba kialakítása, valamint a kiszolgáló egységek, köztük a konyha bővítése és modernizálása várhatóan hatvanmillió forintba kerül. Önerőből erre képtelen pénzt biztosítani az önkormányzat. Megfelelő pályázat kiírására számítanak, mint a faluközpontban építendő piac esetében is.
Balatonszabadi Haknizók helyett helybeli fiatalok állnak színpadra
Csak ritkán hív vendégszereplésre a fővárosból úgynevezett sztárokat Ágoston László, a művelődési ház igazgatója. A hakni helyett fellépési lehetőséget nyújt a helybéli tehetségeknek. Az ünnepek fényét már hosszú évek óta emelik a Kreatív Színpad előadásai.
Sümeg Új tűzoltó- parancsnok
Tab Korszerű termékkel jelentkeztek a kaptárgyártók a piacon
Tab Felújítják a patinás patikát
Pályázati forrással két ütemben újíttatja föl a városközpontban levő 1906-ban készült gyógyszertár épületét az önkormányzat. Elsőként a szigetelés készült el, az idén a tetőszerkezet és a homlokzat rekonstrukcióját tervezik.
Tab A tárca segítségét kérik a városatyák
A Dunántúli Regionális Vízmű Részvénytársaság gazdálkodásának felülvizsgálata érdekében levelet írt a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek Schmidt Jenő tabi polgármester. Ezt a képviselő-testület ivóvíz- és csatornadíjak megállapításáról szóló helyi rendelet módosítása kapcsán hozott határozat miatt tette meg.
Tab Harminc perc a büdzsére
Csupán fél órát vett igénybe a tabi városatyák legutóbbi ülésén az idei költségvetési terv megtárgyalása, illetve elfogadása. A képviselő-testület mind a négy bizottsága jóváhagyását adta a büdzsére, így nem meglepő, hogy az ülésen részt vevő képviselők egyhangúlag bólintottak rá.
Comments